KEMENCE
Kemence
A kemence az egyik legősibb, ember által épített tűzhely, tűzrakóhely-típus. Általában sütésre, főzésre, pörkölésre vagy egyéb élelmiszer-feldolgozásra használták őseink a mindennapjaikban. Tüzelőanyaga általában fa, az épület belsejében lévő kemence kéményhez csatlakozik, és a belső tüzelésűek az égéshez a helyiségbe bevezetett levegőt használják.
Felépítése
A kemence a hagyományos paraszti házakban a szoba konyha felőli falához épült. A nagyobbaknak négyszögletű, a kisebbeknek tojás alakú alaprajzuk volt. Általában a kemencék alá padkát raktak, ezzel emelve meg a kemenceszáj szintjét. Ennek magassága kb. 80–100 cm. Ez nemcsak hogy megkönnyítette a munkát, hanem hőszigetelő rétegként is működött. A padka a kemencénél nagyobb alapterületű volt, így erre lehetett ülni vagy pakolni. A kemencetest háta és a fal között lévő részt hívták kuckónak vagy sutnak. A kemencetest legtöbbször íves kialakítású. A kemence, mint tűzhely, egyes változatai azonosak a többcélú cserépkályháéval (járatos, tűzhelyes kemence, mely tartalmaz egy épített tűzhelyet főzőlapokkal, és mellette egy épített, független légterű sütőteret).
Története
Szinte a tűz meleget adó, és ételt ízesebbé tevő képességének felfedezésével egyidőben jött az emberek igénye a tűz kordában tartására. A barlangban lakó őseink a kezdetben csak a földre rakott tűzhelyet kezdték el kövekkel körbebástyázni.
Az ókori Római Birodalomban már építettek falfűtési funkciót ellátó külső tüzelésű kemencéket, amelyek füstjét a helyiségekben álló üreges oszlopok belsejében vezették ki a szabadba.
Gyakori volt a légfűtés is. A fűtendő helyiség alá épített tűztér boltíves tetején lyukakat hagytak, amelyen a kiáramló meleg füst és levegő távozott. Fölé kövekből vastag hőtároló réteget emeltek. Az erre épített padlón bedugaszolható lyukak voltak, amit tüzelésnél bedugtak, hogy a füst ne áramoljon a lakóhelyiségbe. Amikor kellőképpen felmelegítették a hőtároló köveket, akkor a tüzet hagyták kialudni, és utána a padlón lévő lyukakat szabaddá tették. A köveken átáramoltatott levegő felmelegedett, és szabadon beáramolhatott a helyiségbe.
A 13. század környékén kezdtek kialakulni a mai kemencék. Egyszerű építési módjuk és jó hőtartó képességük miatt terjedtek el Magyarországon is.
A 20. században a kültéri kemencék vették át a beltéri, belső tüzelésűek helyét. Sok falu határában közös kemencéket építettek.
Építési mód szerint
- épületen kívül eső kemencék
- épületen belüli, belső tüzelésű kemencék
- épületen belüli, külső tüzelésű kemencék